| +36 70 436 5818 | e-mailt küldök |
Sosem egyszerű egy helyiség berendezése, legyen az akár az otthonunkban, vagy a munkahelyünkön. Akár a nappalit, akár az irodát akarjuk berendezni, nem érdemes a lehető legrövidebb időn belül rábökni bizonyos bútorokra, mert így könnyen lehet, hogy egész egyszerűen azok nem fognak beférni, vagy épp nem töltik ki a teret, esetleg hosszabb távon rájöhetünk, hogy nem kimondottan azt kaptuk, amit szerettünk volna.
Ez lehet amiatt, hogy mégsem tetszik a szín, nem jó a stílus, vagy csak jóval kevesebb tárolóegység van a bútorokon, mint amennyire szükségünk lenne, szélsőséges esetben pedig az is előfordulhat, hogy a sebtében kiválasztott bútordarabok egyáltalán nem illenek össze, így az összhatás finoman szólva is rendezetlen.

Bár apróságnak tűnhet, a dohányzóasztal megválasztása mégis nagyon fontos feladat, hiszen ez általában központi helyet foglal el az adott helyiségben, így azonnal feltűnik mindenkinek. Legyen szó akár nappaliról, akár irodáról, fontos, hogy a dohányzóasztalt jól válasszuk meg.
Elsősorban arra figyeljünk, hogy passzoljon a helyiség egyéb berendezési tárgyaihoz. Ez a legkönnyebben úgy érhető el, ha szettben vásároljuk meg a bútorokat, de akkor sem lehetetlen, ha a már meglévő darabokhoz szeretnénk vásárolni egy új dohányzóasztalt, csak alaposan meg kell nézni, hogy miből vannak a bútorok, és milyen színűek. Természetesen nem kell minden négyzetcentiméternek megegyeznie, de hasznos az összkép szempontjából, ha az alapok egyformák.
Elsődlegesen tehát arra kell odafigyelni, hogy a dohányzóasztalunk jól illeszkedjen a környezetében, másodsorban azonban arra is figyelhetünk, hogy mennyi tárolófelület van az asztalon – természetesen az asztallapon kívül.
Sok dohányzóasztal rendelkezik alsó polccal, ahová például újságokat pakolhatunk. Ha sok tárgyat helyezünk el itt, az üveglapos asztal nem a legjobb választás, mert rendetlennek hat, egy fából vagy bútorlapból készült lap viszont jótékonyan eltakarja a rendetlenséget. Az asztalok között van klasszikus, modern és egyedi stílusú, a döntés csak rajtunk múlik.
|
|
|
ÜgyfélszolgálatNem találta meg, amire szüksége van? Csak kérdezze meg ügyfélszolgálatunkat telefonon, vagy küldje el kérdéseit e-mailen keresztül és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megtaláljuk Önnek a legjobb megoldást. Hívjon minket: 06 70 436 5818vagy írjon e-mailt! |
Információk a vásárláshozFizetés » Garancia » |
Mutatós, visszafogott stílus a munkahelyenA rendezettség-rendszerezettség, és a praktikusság nem csak a munkafolyamatokban, vagy a munkahelyi attitűdben nyilvánulhat meg, hanem az iroda berendezésében is. A Bahama irodabútor termékei kifejezetten jól alkalmazhatók, ha visszafogott és harmonikus hatást szeretnénk elérni. |
|
Hogyan helyezzük el íróasztalunkat a Feng Shui szellemébenA Feng Shui a természeti tökéletességre és harmóniára való törekvés megnyilvánulása a lakáskultúrában, illetve az irodaberendezésben. Víz és szél – mondja a hagyomány. |
|
Miért fémvázas széket?A fém a legtöbbek számára egyet jelent a strapabírással, a terhelhetőséggel, ugyanakkor szövettel, bőrrel, fával, vagy épp műanyaggal kombinálva jól is néz ki. |
|
Favázas székek, nem csak a klasszikus enteriőrbeAz egyik szék olyan, mint a másik. Legalábbis sokan így gondolják, és éppen ezért nem fektetnek elég időt a választásba, ami aztán hosszú időre bosszúságot okoz. |
|
Rendeljen cégének kiváló minőségű, összecsukható asztalokat!Az összecsukható asztalok nagy segítséget jelentenek olyan esetekben, amikor egyszerre sok embert kell vendégül látni. Mindez hatványozottan igaz akkor, ha a vendéglátás, vagy a rendezvényszervezés esélye a továbbiakban is fennáll. |
|
©2008-2026 Teirodád.hu • Információk • Kapcsolat • Szerzői jogok • Oldaltérkép • Mi nekik segítünk ;) • Cikkek • Elállás szerződéstől • ÁSZF • Adatkezelési szabályzat
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(alapítva: 2008)
Mit keres? irodabútor íróasztal forgószék irodaszék főnöki fotel
Irodabútor Budapest Irodabútor Debrecen Irodabútor Győr Irodabútor Pécs Irodabútor Miskolc Irodabútor Székesfehérvár Irodabútor Kecskemét Irodabútor Nyíregyháza Irodabútor Szeged Irodabútor Sopron Irodabútor Nagykanizsa Irodabútor Veszprém Irodabútor Eger Irodabútor Szombathely Irodabútor Zalaegerszeg Office furniture Konferenciabútor Irodabútorok raktárról Egyedi irodabútor
Akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek. Akcióink a megadott időszakon belül változhatnak. A különböző akciók és kedvezmények nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A képek csak illusztrációk, a meghirdetett színek a valóságban eltérhetnek. Az egyes termékek árai a képeken látható kiegészítőket nem tartalmazzák. A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget.
Irodabútor webáruház • forgószék webáruház • íróasztal webáruház • irodaszék webáruház • számítógépasztal webáruház