| +36 70 436 5818 | e-mailt küldök |
Az összecsukható asztalok nagy segítséget jelentenek olyan esetekben, amikor egyszerre sok embert kell vendégül látni. Mindez hatványozottan igaz akkor, ha a vendéglátás, vagy a rendezvényszervezés esélye a továbbiakban is fennáll (vendéglátóipari tevékenység, bankettek szervezése, céges rendezvények szervezése, iskolai események, stb.).
Az összecsukható asztalok kis helyen is elférnek, tárolásuk rendkívül helytakarékos, illetve a minőségi darabok jellegéből arra is következtethetünk, hogy bizony nem lesz szükség két évente újabb garnitúrát beszerezni, hiszen a cégünk által forgalmazott modellek egytől egyig hosszú életű és kiemelkedő mértékben strapabíró darabok.

Mindenképpen olyan elemekből áll, melyek önmagukban is hosszú életű eszközök. Az összecsukható asztalok egyik fontos eleme az a csaprész, amely a lábak nyugalmi állapotban történő rögzítéséért, illetve használat közbeni merevítéséért felel.
A rossz minőségű összecsukható asztaloknál ez az elem gyakran igen hamar meggyengül, ezért is tapasztalható az asztal bizonytalansága egy idő után. Ha a lábak nem állnak biztos pozícióban, akkor könnyen összezuhanhat a szerkezet, ami nem jelentéktelen balesetveszélyt rejt magában. A jó asztal tehát biztos lábakon áll.
A másik jelentős kérdés az asztallap minősége. Ez sok szempontból fontos, mert amennyiben baj van vele, az asztal használhatatlan, vagy legalább esztétikailag alkalmatlan lehet a vendéglátásra. Érdemes a külső hatásoknak jól ellenálló, például laminált felületű asztallappal rendelkező összecsukható asztalt választani, mely alaposan és nagy gondossággal, a rendszeres használat igényeit figyelembe véve készül.
Válasszon összecsukható asztalt az önnek leginkább megfelelő méretben! A kisebb modellek 140 x 60 cm, a nagyobbak 180 x 75 cm-es méretben készülnek (de van méret a kettő között is).
|
|
|
ÜgyfélszolgálatNem találta meg, amire szüksége van? Csak kérdezze meg ügyfélszolgálatunkat telefonon, vagy küldje el kérdéseit e-mailen keresztül és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megtaláljuk Önnek a legjobb megoldást. Hívjon minket: 06 70 436 5818vagy írjon e-mailt! |
Információk a vásárláshozFizetés » Garancia » |
Számítógépes munkahelyMa már rengeteg a számítógépes munkahely, de kevés az olyan berendezésű, ami a munkát végzők kényelmét szolgálja, és eredményességét javítja. Ebben segít a Teirodád.hu. |
|
Irodai dekoráció - mire figyeljünk az iroda dekorálása során?A közvetlen környezetünkben található tárgyak és színek igen nagymértékben meghatározzák hangulatunkat, közérzetünket. Azokban a helyiségekben – különösen munkahelyünkön – ahol több időt töltünk, fontos, hogy milyen árnyalatok és bútorok vesznek körbe bennünket. |
|
Irodaszék választásAz irodaszék választás a Teirodád.hu webáruházzal egyszerű és kényelmes. Nagy választék, megfizethető ár, kiváló minőség! Ha irodaszék választás előtt áll, jó helyen jár! Különféle irodaszék típusok közül válogathat, óriási kínálatból. |
|
Modern irodabútorA modern irodabútorok 3 legfontosabb tulajdonsága. A mai cégvezetők, vagy a beszerzésért felelős munkatársak az áron kívül nagyobb hangsúlyt fektetnek az irodabútor egyéb tulajdonságaira is. |
|
Több funkciót ellátó számítógépasztalHabár éles határvonal nem húzható az íróasztalok és a számítógépasztalok között, egy árnyalatnyi különbség azonban fellelhető, annak ellenére, hogy a legtöbb íróasztalt már billentyűzettálcával látják el. |
|
©2008-2026 Teirodád.hu • Információk • Kapcsolat • Szerzői jogok • Oldaltérkép • Mi nekik segítünk ;) • Cikkek • Elállás szerződéstől • ÁSZF • Adatkezelési szabályzat
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(alapítva: 2008)
Mit keres? irodabútor íróasztal forgószék irodaszék főnöki fotel
Irodabútor Budapest Irodabútor Debrecen Irodabútor Győr Irodabútor Pécs Irodabútor Miskolc Irodabútor Székesfehérvár Irodabútor Kecskemét Irodabútor Nyíregyháza Irodabútor Szeged Irodabútor Sopron Irodabútor Nagykanizsa Irodabútor Veszprém Irodabútor Eger Irodabútor Szombathely Irodabútor Zalaegerszeg Office furniture Konferenciabútor Irodabútorok raktárról Egyedi irodabútor
Akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek. Akcióink a megadott időszakon belül változhatnak. A különböző akciók és kedvezmények nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A képek csak illusztrációk, a meghirdetett színek a valóságban eltérhetnek. Az egyes termékek árai a képeken látható kiegészítőket nem tartalmazzák. A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget.
Irodabútor webáruház • forgószék webáruház • íróasztal webáruház • irodaszék webáruház • számítógépasztal webáruház