Milyen íróasztalt vegyek a gyermekemnek a tanuláshoz?
A tanulókorú gyerekeknek nem könnyű íróasztalt, vagy számítógépasztalt választani, legfőképpen azért, mert rendkívül gyorsan nőnek.
Éppen ebből kiindulva első lépésként azt kell eldönteni, hogy az iskolás évekre egy íróasztallal tervez, vagy, ahogy növekszik a gyermeke, úgy mindig új íróasztalt vesz neki?
Emlékszik még, hogy hány íróasztala volt eddig?
Ha jól emlékszem, akkor a mostanival együtt nekem összesen három íróasztalom volt a gyermekkoromat is beleértve. Az általános iskola kezdetekor, legelőször én is egy hagyományos gyerek íróasztallal kezdtem a pályafutásomat, ami a tanulókorú gyermekekre volt méretezve. Alacsonyabb magasság, hogy normális legyen a tartásom és a széken ülve is mindkét lábam a földön legyen, ülve is kényelmesen elérhető kisszekrény, stb.
De ahogy nőttem egyre inkább rágörnyedtem az asztalra és egyre inkább nem fért el a lábam az asztal alatt sem. Plusz, ahogy lenni szokott az olcsó íróasztaloknál, el kezdett letöredezni az élfólia az íróasztal széléről és jó gyerekhez híven, megjelent néhány vésett mintázat is az asztalfelületen, amikor elkalandoztak a gondolataim tanulás közben. Az asztal kezdett elhasználódni és ráadásul ki is nőttem, így kellett egy új megoldás.
Olcsót, vagy jót?
Ezek az olcsóbb, kisebb méretű gyerek íróasztalok inkább az iskola előtti és az iskola alsó tagozatos éveire ajánlottak, amikor a gyermeket hozzá kell szoktatni ahhoz, hogyan üljön mellette, hogyan tud az íróasztalánál ülve rendesen tanulni. Ezeknél biztosra vehető, hogy rövid időn belül újat kell venni helyettük.
Vannak azonban olyan gyerek íróasztalok is, amik vonalaikban és kialakításukban szintén ezt a fiatal tanulóközönséget célozzák. Vidámabb és színesebb megjelenés, játékosabb fogantyúk, kerekített forma, de az anyagokon, az összeszerelésen érződik, hogy hosszabb időre tervezték őket.
Nem bíztatom arra, hogy olyan íróasztalt keressen gyermekének, amivel az általános első osztálytól kezdve kihúzza a középiskola utolsó osztályáig, mert badarság lenne.
De nyugodtan ajánlom, hogy gyermeke íróasztalával tervezhet 3-4 évre és inkább érdemes egy közepes minőséget választani, mintsem a legolcsóbb, gagyi íróasztalokat, amik lehet, hogy már egy év után szétesnek.
Válasszon Ön is egy jó íróasztalt, vagy számítógépasztalt gyermekének innen, a bal oldali menüből!
|
| Még több cikk |
|
Ha szeretnél még több hasznos tippet és tanácsot kapni a vásárlás előtt, hogy a legjobban tudj választani, kattints ide és böngészd át hasonló cikkeinket:
irodai bútor okosságok »
|
| Kezd itt a vásárlást: |
|




|
| Ügyfélszolgálat |
|
Ha segítségre van szüksége hívjon minket:
06 70/ 436-5818
vagy írjon e-mailt!
|
|